Az állatok iránti szeretet segít az embereknek megérteni a világ dolgainak menetét, de a legtöbb emberben ez már csak ösztönös szinten él ma.

Idegenbe szakadt hazánkfiaitól is többször halottam azt a megjegyzést, hogy nekik feltűnt a magyarok mennyre szeretik a kutyákat. Ezen sosem gondolkodtam eddig, mert ez számomra természetes volt. Miért is fontosak ezek az állatok számunkra? Tulajdonképpen több ezer éve élünk együtt. A kutyák védték a portáinkat, földjeinket és az állatainkat.

Személyes élmények

Erdélyben jártunk egyszer és a hegyekben vettünk a pásztoroktól nagy guriga sajtokat. Ezeket ők készítik ott a frissen fejt tehéntejből, illetve juhtejből. Volt három kutyájuk, ők vigyáztak a tehenekre és a birkákra. Nagyon fáradtaknak néztek ki és sárosak voltak. Mondták a fiúk. hogy egész éjszaka harcoltak a medvékkel. A medvék természetesen zsákmányt akartak az állatok közül. A pásztorok a sötétben nyilván nem jól láttak, a kutyák nélkül biztos nem tudták volna megvédeni az állatokat. A kutyák egészen napkeltéig hősiesen védték a teheneket és birkákat. Napkelte utánra a medvék is belefáradtak és nyilván tartottak tőle, hogy a világosban már kiszolgáltatobbak, ezért visszavonultak. A kutyák jól végezték a dolgukat.

Szintén Erdélyben történt hogy a szállásadóink faluja meghívott minket egy szekeres kirándulásra a Gyergyói-havasokba. A falusi családoknak fent a hegyekben saját erdőterületeik voltak, ide mentünk fel kétlovas szekerekkel, sütögetni. Az egyik szekeret húzó két ló közül az egyiknek volt egy kedves csikója. A csikó neve KATA volt. A betonúton oda volt kötve az édesanyjához, de amikor az erdei utakra értünk szabadon engedték. Amikor felértünk egyszer ahogy körben állva beszélgettünk Kata bedugta mosolyogva a fejét közénk: Idejöhetek?

De pl. más alkalommal nyáridőben a szállásadónk felajánlotta, hogy mivel lovaspanzió volt ahol laktunk, kicsit kipróbálhatjuk a lovaglást. Elkísért minket, majd otthagyott az erdő szélén. Mondta, hogy a lovak haza fognak minket vinni.

A nagy melegben a lovam nyakát csipkedték a bögölyök, és én kézzel próbáltam elhajtani őket. A ló hálásan hátranézett, tekintetéből azt lehetett kiolvasni: Köszönöm a segítséget, mert én nem tudom őket elkergetni!

Amikor a lovak hazavittek bennünket, akkor egy kicsit még ültem rajta, ezért az orrával elkezdte böködni a cipőm orrát, jelezve hogy leszállhatnék már a hátáról. Vettem a lapot és leszálltam

Történelmi háttér a magyar paraszti életben

A lovak és a kutyák nélkül nehéz lett volna elvégezni a munkáját a magyar parasztnak. Állítólag, ha született egy új jövevény a családban, akkor kivitték és bemutatták az állatoknak, a kicsit egy pillanatra jelképesen felültették a ló hátára. Ezáltal jelezték hogy a család gyarapodott.

Olyan is gyakran előfordult, hogy a gazda érezvén, hogy eljött a halála napja, kiment és körbejárta a gazdaságot, odament a lovakhoz is búcsúzni. Aztán bement, megvacsorázott és lefeküdt meghalni. Mindenki tudta mi történik, méltósággal viselte mindenki a gazda halálát. Záródott az élet vonala. Mindenki értette és elfogadta a helyzetet. Ezt a megértést és a hétköznapi alázatot mára a többség elveszítette.

Záró gondolatok

A génjeiben még őrzi a többség a kutyák és lovak – és a többi állat – szeretetét. De ez már csak ösztönös, nem érti a többség a világ dolgainak menetét. Dolgozik, hajszolja a pénzt és este fáradtan ágyba zuhan. Etetnek minket mesterséges édesítőkkel, adalékokkal – anélkül hogy megkérdeztek volna minket hozzájárulunk -e. Szellemileg és fizikailag megfáradt tömegek alkotják a társadalom többségét. Annyira eltávolították a tömegeket a természettől, hogy innen már nehéz visszatalálni. Pedig a túlélés záloga az lenne, hogy valamilyen szinten visszatérünk a természet közelébe.

Vissza kell szerezni az ősi tudást és magunkévá kell tegyük ismét a hétköznapi alázatot, mint az emberi kapcsolatok alapvető normáját.

Egyébként ha ezt nem tesszük, akkor vége lesz az értelmes emberi világnak, egy virtuális világba fogunk belepusztulni. Lehet a bankszámlánkon több pénz lesz, de minden emberi tulajdonságunkat elveszítjük. Megéri ez nekünk? Nyilván nem.