Véletlenek nincsenek. Ezt az örökérvényű igazságot kénytelen elismerni még a leglassúbb felfogású ember is. Igaz, csak utólag, mivel éppen ezért minősül lassú felfogásúnak…

Öntökéletesítés útját járva, eljutottam mára odáig, hogy egyre gyakrabban sikerül észlelnem a véletlen művének álcázott jeleket, üzeneteket, melyeket gondviselésünk küldözget az embernek.

Mondok hát legfrissebb példát rá.

Ma reggel háromnegyed nyolc és nyolc között, egyszer csak odaléptem a könyvespolcaim egyikéhez, és – a kötetcímek sorának rövid szemlélése után – elővettem egy keskeny kötetet. Címe: A kőtől a szóig. Alcíme: Kocsis Lajos versei. A könyv 1995-ben, a Sümegi írások c. sorozat hatodik köteteként látott napvilágot.

Jóformán megfeledkeztem a fenti könyv ottlétéről az otthoni könyvtáramban. Eddig nem biztos, hogy akár egyszer is beleolvastam. Egyszerűen nem tartottam méltónak a figyelmemre, és kész.

Ma reggel azonban, a furcsa belső késztetés hatására, kezdtem belelapozni, és beleolvastam. És lám, szép hamar rábukkantam a könyv 36. oldalán egy olyan versre, mely ma, 2025. január elsején is igen aktuálisan hat. Már a címe is egyszerre időszerű és örökérvényű. Tessék csak meggyőződni róla!

Nem vágyunk mi soha másra

Lelkem mélyéből ha feltör a boldogság lángja,
Akkor válik valósággá vágyaimnak álma.
Ha a világ minden fiát csak boldognak látom,
Ha nincs más, csak a boldog ember ezen a világon.

Szeretném ha ez a lángnyelv oly magasra hágna,
Hogy a világ minden fia már messziről lássa!
Bármily tájfun söpörne is a világon végig,
Olthatatlan fényes lángja érjen fel az égig.

Egész világ minden fia olvassa le róla,
Tűnjön el az atombomba és a hordozója.
Terítse be a világot a boldogság fénye,
Nem vágyunk mi soha másra, minthogy legyen béke!

Ezt a verset Kocsis Lajos sümegi kövületvadász és leszázalékolt bányász 1983-ban írta meg. Miután elolvastam, döbbenten ráeszméltem arra, hogy vagy az egyik, vagy a másik: vagy a versíró bányász megelőzte a korát (nem számít, az időgép segítségével vagy anélkül), vagy az emberiség – igen finoman jellemezve – még mindig a felettébb lassú felfogású.

Kocsis Lajos nemzettársai büszkék lehetnek arra, hogy pont a hazájuk küzd a mai Európában a legkövetkezetesebben és legerélyesebben a béke helyreállításáért, a természetes életrend helyreállásáért. A Szent Korona tagjai vezérelte béketáborhoz máshonnan is egyre több normális ember csatlakozott, csatlakozik. Valóban, „nem vágyunk mi soha másra, minthogy legyen béke!”.

Merthogy az életben maradás vágya egész biztosan nem véletlen műve. Tehát véletlenek nincsenek.