Aki újbóli hatalomra kerülésével az USA politikai csatlósainak az elitjét érdemben elbátortalanította: Donald Trump, a 47. elnök. Fénykép: TASR 

Időgépre vágynak 2025. január 20-a után mindazok, akik évekig lejáratták Donald Trumpot,
továbbá lépten-nyomon igyekeztek rákényszeríteni a józan gondolkodású emberekre különböző
életidegen, természetellenes észjárásokat és viselkedési szabályokat. Merthogy kiderült: hiába hittek
vakon abban, hogy ezen természetellenességek rákényszerítése az emberekre örökké fog tartani.
Magyarul rossz lóra tettek.

Trumpot beiktatták. Most az a célja, hogy beiktatása előtti ígéreteiből és terveiből, a lehető
legtöbbet valóra váltsa. Azok szinte mind egy szálig homlokegyenest ellenkeznek az eddigi politikai
fősodorral. Magától értetődik, hogy az eddigi fősodor hívei nem éppen rajonganak ezen alapvető
irányváltásért, még sincs más választásuk, mint hozzáidomulni a megváltozott körülményekhez.
Aki nem hajlandó rá, annak távoznia kell. Még szerencse, ha megússza ép bőrrel a jogos
népharagot, legjobb (?) esetben a rács mögött letöltendő évek hosszú sorát.

Miután bebizonyosodott tavaly az amerikai elnökválasztások befejeztével, hogy éppen Trump lesz
az Amerikai Egyesült Államok 47. elnöke, elkezdődött a „nagy kutyák” átpártolása Trump
ellentáborából. Szinte egyik napról a másikra „Trump lelkes rajongójává” vált Jeff Bezos, Mark
Zuckerberg, Bill Gates, és még folytathatnám.

Teljesen érthető, hogy Trump miért lett hajlandó dűlőre jutni a fenti „nagy kutyák”-kal, hiszen azok
érdemi erőforrásokkal rendelkeznek, és egyesült erővel többre tudnák majd vinni.

Mihez kezdjenek azonban a nagyságrendekkel kevésbé komolyan vehető „fontos(kodó) alakok”,
például az USA politikai csatlósainak az elitjéből? Kellenek-e egyáltalán új uruknak?
Ezek a kérdések aztán az igazi kemény diók az említett „elit” legtöbb tagja számára. Annál is
inkább, mert az ilyen „elit” tagjai rendszerint nem kiváló szellemi képességeiknek, hanem szinte
kivétel nélkül nepotizmusnak köszönhetik magas beosztásaikat és befolyásos társadalmi
szerepeiket. Magyarul egyik pillanatról a másikra helyettesíthetők, ha nem kellenek többé.

Könnyű megjósolni, hogy az USA csatlósainak „elit”-jéből sokan rohannak most átpártolni a
győztes táborhoz, hajbókoló módon könyörögve új uruktól, hogy új hűségesküjük letétele után,
tovább maradhassanak vazallusi szerepükben.

Magyarországnak szerencséje van, hogy konzervatív vezetése, évek óta Trump megbízható
szövetségesének számít. Még akkor is az maradt, amikor legtöbb csúszómászó és szélkakas
meggondolta volna magát. (Hozzáteendő: sokan az ilyen (vég)lények közül, akkoriban meg is
gondolták magukat.) Ma tehát – apró utólagos okossággal – büszkén kijelenthetjük: Mégis megéri
elvhűnek, megbízhatónak lenni!

Az eddiginél derűsebb jövő elé nézhet Szlovákia is, köszönhetően Robert Fico kormánya józan,
ésszerű politikájának. A többi uniós tagország vezetésének pedig mihamarabbi görcsös irány- és
taktikaváltására kell felkészülnie, ha tetszik, ha nem.

Szemtelenül hazudnék, ha azt állítanám, hogy óriási együttérzést vált ki belőlem a politikai
csúszómászók és szélkakasok mostani kínlódása (is). Elvégre ezt a kínlódásukat a tudatos tetteikkel,
önszántukból teremtették meg maguknak az évek során.

Igen, tegyük újra naggyá Európát, de e cél eléréséhez nem kellenek sem az embernek álcázott
csúszómászók, sem pedig ugyanilyen szélkakasok.

Megérdemeltük, hogy valahára zavartalanul állíthassuk helyre a dolgok természetes rendjét.
Meg is tesszük mihamarabb.