A magyar oktatási miniszter cinikus kijelentése „megfeledkezik” arról, hogy mindenek előtt emberek vagyunk.

Az oktatási miniszter – Lannert Judit – kinevette a magyar férfiakat, amiért sírva fakadtak a focimeccs végén, mert vesztettek és ezért nem jutottunk ki a világbajnokságra. Íme:

„Azért Magyarországon sajnos ezek az elsők. Tehát nálunk ugye elsírják magukat férfiak azon, hogy nem jut be a magyar válogatott a hova, milyen világbajnokságra. Őszintén szólva, szerintem csak ennyit kell elmondani a mai Magyarországról, és szerintem már nagyon sokat tudunk róla.”

Ezek a mondatok Lannert részéről 2025. november 27-én hangzottak el, mégpedig a Soros György által pénzelt Közép-európai Egyetemen. A mostani miniszter akkori kijelentésében cinikusan kigúnyolta azokat, akik szomorúak voltak a tavaly novemberi Magyarország–Írország vb-selejtező miatt. Mint tudjuk, a magyar válogatott az említett meccsben az utolsó utáni percben kapott góllal búcsúzott annak lehetőségétől, hogy kivívhassa a részvételt az idén nyáron Észak-Amerikaban lebonyolított világbajnokságon.

A nemzeti elkötelezettség

Mi – a nemzet mellett elkötelezettek – már csak ilyenek vagyunk. Ha nem is sír mindegyikünk ilyen helyzetben, de bizonyosan elérzékenyül. Bármilyen oka van annak, ha valaki sírva fakad, azt normális ember nem röhögi ki! Milyen lelkivilága van a síró embert kinevető személynek? Mi köti az ilyen embert a nemzetéhez, hazájához? Mi az, ami esetleg megríkatja vagy legalábbis lelkileg megérinti, elszomorítja? Szörnyű lehet így lógni a levegőben, a nemzethez való kötődés nélkül. Lehet így élni, de ez csak biológiai létezés – az ember lényegi veleszületett, teremtett lénye nélkül. Aki nem kötődik a saját nemzetéhez, az más nemzeteket sem tud tisztelni.

A nemzethez tartozás lelki ereje

Gyermekként nagyapám áthozott a szomszédból egy 100 éves Petőfi kötetet, amelyben zsírpapír mögött ott volt Petőfi Sándor fényképe és aláírása. A petróleumlámpa vibráló fényénél az egész család meghatódva nézte a kötetet. Átéreztük a könyv történelmi jelentőségét. Nem sírtunk, de beleremegett a lelkünk.

Amikor 1978-ban Amerikából hazahozták a Magyar Szent Koronát, az első adandó alkalommal elmentem találkozni vele. Megtekintettem és feltöltött energiával, és büszkeséggel töltött el. Valami ilyesmi a valahová tartozás átélése, ami jó érzéssel tölti el az embert – esetleg ez az, ami sírást is válthat ki egyesekből. Emberek vagyunk – és ez nem szégyen.

Következtetés

A mai világ egy nemzetéhez nem kapcsolódó tömegembert szeretne létrehozni. Ne legyen semmihez kötődése, csak droidként dolgozni járó véglényeket szeretnének létrehozni. Az iskolában kevés – csak a munkájához szükséges – információt akarnak megtanítani. Nem kell már kézzel írni – elég csak elektronikusan. Nem kell, hogy ismerje a történelmet, irodalmat, fizikát, kémiát… Azt mondják, kompetenciát kell oktatni. Hogy tanítanak az élethez szükséges gyakorlati ismereteket (kompetenciát), ha nem tanítják meg alapismeretekre. Alapok nélkül nem lehet igazi képességeket kifejleszteni.

Sírjon hát bátran tovább, aki úgy érzi, elöntötték az érzelmek. Ne szégyellje magát, hogy emberként viselkedik! Legyen büszke arra, hogy valahová tartozik!

Orosz Lajos