A jótékonyságnak is megvannak a hátrányai – akkor, ha azzal elősegítik az ember jellemének
elferdülését. Ez az örök igazság jutott az eszembe, amikor 2025. január 25-én kora délután
értesültem a bécsi első osztályos tanulók csaknem felének – finoman szólva – hiányos
némettudásáról. A hírt a TASR szlovák állami hírügynökség magyar honlapja, a Hírek közölte.
Már a hír címe is szép beszédes: „Megdöbbentő adat: majdnem minden második bécsi első
osztályos nem beszél németül”.
Az igazi „aranyköpések” még hátra vannak, íme:
1) a bécsi első osztályosok 45 százaléka nem beszél németül. Összehasonlításképpen: ez az adat két
évvel ezelőtti 36 százalék volt. A megdöbbentő az, hogy többségük Ausztriában született. A
mostani, elégtelen német nyelvtudással rendelkező első osztályosok pontosan 61 százaléka
Ausztriában született, 24 százalékuk még osztrák állampolgársággal is rendelkezik;
2) az osztrák főváros hét kerületében több mint 50 százalék a németül nem értő gyerekek aránya. A
legrosszabb a helyzet Bécs ötödik kerületében, Margaretenben, ahol a gyerekek csaknem 74
százaléka nem ért németül;
3) „A gyerekek közül hárman teljesen analfabéták, egyetlen betűt sem ismernek”

• mondta egy gürteli iskola tanára. Hogyan lehetséges ez?

„Egyes családokban a szülők szeretnének megtanítani valamit a gyereknek, de ők maguk nem
tudják megtenni. Más esetekben a szülők egyszerűen nem csinálnak semmit a gyerekkel, nem
törődnek semmivel”

mondta. Szavait egy másik iskola igazgatónője is megerősíti.

„Ezeknek a gyerekeknek a családjai elég régóta élnek Ausztriában, de nem érdekli őket, hogy a
gyerekeik nem beszélnek németül”;
4) „Hogyan lehetséges, hogy a gyerekek nem sajátítják el a német nyelvet? Hogyan beszélnek
abban az óvodában?” kérdezi az igazgatónő. Szerinte nagyon gyakran a szülők a hibásak.
„Sokan közülük maguk is jól ismerik a nyelvet, de nem értik meg, hogy fontos, hogy a gyerek
megtanulja az iskolakezdés előtt”

-mondta.

Az idézett igazgatónőnek kétségtelenül igaza van. Elsősorban, a szülők a hibásak. Hiszen minden
gyermeknek azért van szüksége szüleire, nem csupán nemzőire, hogy legyen valaki, akitől
tanulhasson mindent, ami a lehető legjobb boldogulását biztosítja majdani életében. Ha valaki nem
ösztönzi a gyermekét a lehető legtudásszomjasabb önképzésre (ha kell, az érdemi szigor
alkalmazásával is), hanem a nemtörődés elvét követve, a véletlenre bízza a gyermek fejlődését, az
nemcsak saját jövőjét ássa alá, hanem embertársait is nehéz helyzetbe hozza. Magyarul magas ívben
tesz a többiek jogos elvárására, valamint indokolt szükségleteikre.

A gonosz gyökere: a felelőtlen bevándorláspolitika
Az ilyen szülők (?) azonban nem az egyedüli vétkesek. Szinte ugyanekkora mértékben felelősek a
szóban forgó helyzet kialakulásáért, a hozzá nem értő hivatalnokok és politikusok is, akik habozás
nélkül beengedték – adott esetben: Ausztriába – az alkalmazkodásra képtelen, sokszor még
határsértőként is érkező jövevényeket.

„A jelenlegi örömtelen probléma mögött valószínűleg a szíriai családok egyesítése is áll, akiknek
egy része török menekülttáborokban élt, és egyikük sem került kapcsolatba a német nyelvvel,” írja –
a Der Standard osztrák napilap honlapjára hivatkozva – a Hírek.
Lehet, hogy csakugyan a szíriai családok egyesítése áll a leírt probléma mögött, csakhogy akkor is
– legjobb esetben – csak féligazságról van szó. A németül tudó bécsi iskolásokat és tanítóikat nem is
kell, hogy érdekelje, hogy török menekülttáborokban, vagy esetleg hol másutt éltek a szíriai (vagy
egyéb külföldi) osztály- és iskolatársaik, mielőtt Ausztriába tették be a lábukat. Ez nem a németül
tudók gondja; ők megtettek mindent, ami tőlük telik, és azóta minden joguk megvan arra, hogy
elvárják ugyanazt külföldi származású iskolatársaiktól is.
Az államnyelven nem tudó lakosok szinte kivétel nélkül terhet jelentenek mindenütt a befogadó
országuk számára, mivel idegen elemnek minősülnek annak társadalmában, mi több, fenntartásuk
érdemi (többlet)költségekkel is jár. Magyarul az ilyen emberek rossz helyen vannak, és az egyedüli
megoldásként csak az jöhet szóba, hogy – a „Le is út, fel is út!” népbölcsességet követve – másfelé
igyekezzenek egyesíteni családjaikat, valamint keresni önmegvalósítási lehetőségeiket.
A fenti, igen tanulságos bécsi eset egyértelműen megmutatja, mennyire bölcsnek bizonyult a
magyar hatóságok bevándorlási politikája. A „sógorok” mellett más nyugati népeknek is rengeteg a
tanulnivalójuk a magyar bevándorláspolitika működéséről.
Mégis, önámítás lenne azt hinni, hogy minden bajt csak hatósági szinten lehet és kell orvosolni, és
hogy a gyámoltalan jajgatás az egyetlen megoldás, mely az ún. átlagpolgár rendelkezésére áll.
Ellenkezőleg, minden aktív szavazópolgárnak korunkban sok módja van arra, hogy polgári
kezdeményezés útján, ha kell, akkor akár polgári engedetlenség útján is, azonnal felhívja a többiek
figyelmét minden természetellenes, elferdült jelenségre, és – amennyiben az ilyen jelenségek
mihamarabbi orvoslása akadozik (pl. a hatóságok tétlensége vagy lassúsága miatt) – önerőből
lásson neki a hiba kiküszöbölésének. Ilyenkor a siker fő záloga a civil kurázsi.
Mindig, mindenhol, legyünk tudatában a következő, legtermészetesebb igazságnak: minden egyes
hivatalnok és minden egyes politikus csupán a társadalom szolgája, nem pedig annak mindenható
ura!